nagyhenceg
Egyfolytában hazudok.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Mottó: "Fölséged akkora paraszt, hogy a vattacukrot is bicskával eszi."

Egyfolytában hazudok. E blog ezzel az écával rajtolt a Zelmúlt élvtizedben. Sokan nekem rontottak akkor emiatt: milyen embör az, aki ezt ilyen nyíltan vállalni meri.

Nem gondoltam, hogy a Puci titkos naplója pordzsekt közlése közben mindezt agyaráznom kellett volna. A szolgen (pestiesen: slogan) arra a pirinkó problémára próbált rávillantani, mely a politikushad ordenáré hazudozásait jellemezte. Na jó, na jó, akkortájt főként Gyurcsány Ferenc őszödi beszélye állott a hazudásdömping fókuszában, egyebek (az én Pucim alteregoja is, többek közt) fennhangon sóhajtotta bele a kedves mállasztópolgár pofijába, hogy sohase nem hazudózott.

Mosmeg viszont mi derül ki a Wikileaks doksijaiból? Hát hogy ez a zösszevissza hazudozás nagyon is széles körben bevett dolog volt a 2006-os kampány idején Szenték házatáján is. Sőtmitöbb: a Zanyatejjel szítták magukba azt az ocsmányságot, amit a nyilvánosság előtt oly magosra húzott orral gyaláztak.

Nagyon, nagyon mocskos dolgok derülnek ki a Wikileaks távirataiból. Puciék elhessentik, piha az, ne tessenek nagy jelentőséget tulajdonítni neki. A nép bekajolja, és nem ordítózik, hogy aszongya: mit is tetszett az ideggyenge ellenfélről mondni? Meg tetszik ölni rögvest? Nináni! Hogy is van ez, khérrrem?!!!

Nem ragozom tovább. Ellenben újraközlök. Álljon itt gyalázkodásokkal tarkított véleményem helyett a PTN egyik jellemző fejezete, mely rávilágít arra, miért is választottam 2008-ban az Egyfolytában hazudok... formulácskát.

*

"Mitis teccett az imént kérdezni, Fölség? - fordult hozzám Bebeton, aki újabban bekattanni látszik, eza légyhiány egészen morózussá és szórakozottá teszi, sajnida a mirelit légycombokkal semmire se mentem, "nem szállnak", mondta a dokker, s erőt vett rajta a búskomor.

'Mire menta Mábocs meg a kommand, harapósabb lettea zemeszpék hada, Pufóka föl tudta-e ingerelni őket kellőképp? Nagyjából ennyi, mit tudni szerettem volna, méga villanyoltás előtt. Harci kedvem a tetőfokra hág.

'Jó lállunk, Mábocs izent, harapni még nem harapnak, de már megtanulták Pucit szidni...

'Netene, hát ez a tréning eleje? Engem gyaláza medve? Erre tanítja a zellent?

'Ingerléssel próbálkozunk, Fölség, s úgy gondoltuk, ha magát szidják, azzal a démonitás növelhető. Harapdálás lesz a vége, s akkor kezdődhet a leszámolás!

'Hane mosztán milyen konkrét szidalmak bevezetésére mondott áment, kedves doktor?

'Mábocs azt jelentette, hernyótalpas a kedves édesanyja, Fölség, ezzel kezdte. Aztán pedig azt a rigmust gyakoroltatta velük, mely a folklórban úgy hangzik: 'Húzzo napád a...

'...mijére?

'...most hirtelen nem is ju teszembe.

'...fülére?

'...Ne mis tom pontosan, Fölség. Maradjunk annyiban, hogy a némiképp szofisztikált szidalmakat Mábocs nem részletezte.

'Maga elhallgat előlem valamit, doktor!

'Isten ments, Fölség.

'Akkor olvassa föl pontosan a medve jelentését.

'Biztos benne, uram?

'Nanáni!

'Rendben van. de ne engem tessék majd hibáztatni.

'Dr. Kieza! Elég legyen a mellébeszédből! Mia megszólítás?

"Nehogy Puci kezébe kerüljön! - mondta Bebeton, s behúzódott a zakvárjum árnyékába. - Biztos, hogy szó szerint szeretné hallani, Fölség?

'Olvasd, tűröm!

'Azt tanítom velük legelébb, hogy Puci nem demokarta, hanem csak egy kis sunnyogó dekamanci...

'Hogya zannya ne sirassa! - rikkantottam föla meglepődéstől.

'...azt is beléjük verem, úgy teccik feszítni - itt Fölségedről van szó -, mint tanyasi kutya a betonjárdán. És a Mábocs azt is jelzi, kicsiket tetszik lépni, és aprózni tetszik, mint macska a fingást... Tovább is van. Mondjam még?

'Nináni! - kurjantottam, s számba halnippet illesztettem szájzár ellen. - Olvasd - sziszegtem - mi toktat a málnapásztor, hogya frász törje a kia derekát.

'Fölséged úgy baktat, mint a nyúl a szántásban, Fölséged annyit ér, mint kopasz pinán a paróka, s engedtessék nekem, de azt is írja a medve, hogy Fölséged úgy bele szokott keveredni a mondókájába, mint sün a rágógumiba. Aztán meg Fölséged akkora paraszt, hogy a vattacukrot is bicskával eszi.

'És ezt mind megtanítja velük? - kérdeztem  a sztereó cápával a számban.

'Miazhogy! Már kívülről fújják!

'Mitír még? Mivel szokta még ellenem hangolni őket?

'Azzal, hogy megtanította velük Fölséged kedvelt rímeit. Mosta zemeszpék hada azt üvölti: "Csukd le, kislány, szempilládat, hadd fogom meg a...

'Netovább, a zár, a zár - sziszegtem, mert a szterócápa nagyot reccsent a bal fölső hatos alatt, s bármennyire el akartam kerülni, beállta szájzár. Méghozzá úgy, hogy telement kerámiával.

'Fölség, mondta Bebeton fölém hajolva, miközben a kulccsal babrált, minden a legnagyobb rendben halad. Még pár nap, s újult erővel törnek magára, úgy, ahogy parancsolta. S akkor aztán kezdőd heta haddelhadd!

Puci-össz itt ni

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az Alkotmánybíróság hétfőn úgy határozott, hogy a LIGA Szakszervezetek népszavazásra bocsátandó kérdése, miszerint

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár ne haladhassa meg a 62 évet?"

- túl bonyolult és összetett ahhoz, hogy az átlag állampolgár megértse.

*

2008. március 9-én a nép nem egy, hanem három kérdésre is képes volt még válaszolni. Ezek bonyolultságának megítélése nem az én tisztem. De mintha a nép az indokoltnál többet hülyült volna az eltelt három év alatt.

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?"

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?"


"Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?"

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Isten, álld a Magyarat, jó kedvet, bőséget mindenkinek!

A Szózatnak ezzel az első sorjával köszöntőzök mindenkit azok közüll, akik leteték a garast. Azaz ránk voksoltak. Sorsát senkise kerülheti el. Tuggyuk. Ez az egyik fő oka anak, hogy új alkotmányunk születőzik.

Magyarok a világ minden tályán! És még Grönlandon, Lahore-ban is. Küllföldy tapasztalataimból túdom, hogy máshogy és máshogy készítik a lekváros palacsintát itt, és megint máshogyan ott. Az amottról most ne tegyünk említtést, mert beleesek a kamerába.

De!

A zúly esztendőtől azt remélem, hogy kinyillik a bicska minden zsebbe'. Ne ígérjünk semmit, ne csináljunk semmit, ne bukjunk orra a szőnyeg szélében, amikor a kamera után lépgetünk - asse baj, ha Luther és Kálvin közt nem teszünk különbséget, nemeza fontos.

Hanema, hogy a nyelvet megőrizjük a nemtelen, allyas, gonósz és fattya támadozások elen. Nem fogadok meg semit, ez alapelvem, de megígérhetem: programom az elkövetkező években ez lesz.

A nyelv mindennek fellet!

Enek érdekébe' alyánlom szives figyelmükbe nemzettünk eggye sülését.Csak ez, és semi más nem az, ami szét nem tépendi egységünk, és a magyar oly dantei, vagy inkább alig hieri mélységekből támmad fölfele, melyből nemrég még úgy tűnt, nem lesz visszaút.

De lett, drága honfi társjaim! Ezen járunk most, ezerrel tépünk ralyta, loboga halyunk.

Lobogjon az önöké is, szakítsuk szét a kékk egget, s ne hadjuk, hogy mindnyájunk szeretett nyelve, melynek érdes felülete olykor erősen felhámlik, megsérüljön.

Vigyázzunk közösen nagy, világhódító nyelvünkre, melynek használatán nem keveseb, mint a jövőnk múllik.

Has, alkotás, gyarapodás - ezt kívánom minden magyar álampolgárnak.

Erős egészséget!

1
9 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Búcsúzzunk el gyorsan ettől a forradalmi évtől, gyűjtsünk erőt a következőre, szüksége lesz rá mindenkinek. Orbán jobbkeze - akit érdemei elismeréseképpen nemrég a köztársasági elnöki székbe ültetett a Vezénylő Tábornok - aláírta a gyalázatos médiatörvényt; megérdemeltük, ez volt az első reakcióm. Nem mintha az én reakcióm különösképp érdekes volna. Schmitt megtehette volna, hogy összekacsint Orbánnal, s eljátssza, hogy nem írja alá. Ezzel kifoghatták volna a szelet a gonosz nyugati sajtó vitorlájából, bár ez ellentmondott volna annak az orbáni kinyilatkoztatásnak, hogy eszük ágában sincs megváltoztatni a törvényt. Ha pedig Orbán kijelenti, hogy esze ágában sincs, az egyben azt jelenti, hogy az országnak és a világnak is kutya kötelessége eszének ágában sem lenni. A feladat menni előre, mint a bika, mikor kihajtják az arénába.

Nem értem, hogy hová loholnak, a provincializmus ott lakik bennük,  nem kellene ekkorákat lépdelni, hogy utolérjék önmagukat. Pár hónap elég volt ahhoz, hogy Orbánék hatalmi technikái láttán elébb csak a Horthy-korszak ispáni rendszerrel dúsított operettfasizmusára asszociáljunk, majd egyre inkább kigömbölyödni lássuk a kádári szocializmus egypárti világát, melyben oly mesteri módon elhallgattatták a másfajta véleményeket. S tették egyeduralkodóvá "pártunk és kormányunk" álláspontjait. Erre a Fideszt régóta jellemző egypárti hajlamra és a tobzódó bosszúállás bekövetkeztére - van olyan nagyvállalat, ahol a titkárnő helyet cserélt a vezérigazgatóval, egyes, fidesznyikek által eluralt önkormányzatokban pedig már parancsba adták bizonyos lapok előfizetési tilalmát - figyelt fel a nyugati sajtó azon része, amely Magyarországot "a keletnémetek megmentőjeként" és az átmenet nem túl ügyes, de azért meglehetősen szorgalmas, sokat nélkülöző és áldozó országaként aposztrofálta.

Eddig.

Most Orbánt a pusztán vágtató csikósként írják le, s oly sok orgánum foglalkozik velünk - elsősorban a szájkosártörvény miatt -, hogy azt lehetetlen lett volna ilyen frappánsan megszervezni itthonról. Ez a böszme vád természetesen azonnal fölbukkant a kormányzati kommunikációban, mely sokszor stílusosan inkább hasonlít pusztai pásztorkutyák csaholásához, semmint a gyakran emlegetett nemzeti konzultációra. Nemzeti konzultáció Orbán alatt még sose volt, most sincs, és soha nem lesz.

Most elfogadták a szégyenteljes törvényt, mely kimondja, hogy a Médiahatóság azonnal bírságolhat, s el lehet ugyan menni panaszra a bíróságra, de a zsozsót a kedves pornószerkesztő asszony utasítása szerint azonnal le kell perkálni. A választók kétharmada bizonyára erre szavazott (sok más, a nyugdíjalapok lenyúlása és a közalapítványi pénzek máshová, azaz a haveroknak való átsakkozása is szerepelhetett a választói szándékok mögött, ha nem is ennyire konkrétan, de abban, hogy Itt az idő!, minden benne volt abból, amit a Fidesz a szavazatok besöprése után értelmezni kezdett). Nem mennék ebbe bele, unom azt, hogy ócska nyögeteken - ilyen a forradalom a szavazófülkékben - rágódunk hónapokon át. Unom azt is, hogy Orbán elemészti az országot. Nem emészti el, épp csak jóllakatja az éhes bandát. Kitömi őket beosztásokkal, megnyereti velük a pályázatokat, kinevezi őket zsíros állásokba. Ebben nem lesz semmi új.

Hanem abban, ahogyan az újságok, a tévé, a rádió és a blogok hogyan kommentálják mindezt, jelentős változásra lehet számítani. Ott liheg majd a nyakunkban az NMHH tartalomfelügyeleti főosztálya (ez jobb, mint az AVH, ami az Alkotmányvédelmi Hivatal nevének rövidítése). Ami egyébként nem az újságírók gondja. A jó újságíró akkor is jót ír, ha szabad. A vöröshangyák nemi életéről vagy az új Bocicsoki-technológiákról ugyanúgy tud jó cikket írni, mint eddig. Még a publicistákat sem kell félteni, megtalálják a módját, hogy amit akarnak, azt elmondják - az öregebbek a duplafenekű közlésmódot  megtanulták az átkosban. A gond a választópolgároké. Az ő érdekük, hogy tájékozódásuk elé senki se gördíthessen sem adminisztratív, sem tartalmi akadályokat. A sajtószabadságra nem az újságíróknak vagy a bloggereknek van szükségük, hanem azoknak, akik szeretnének eligazodni a vélemények világában. Ezt fogja akadályozni minden lehetséges eszközzel a Fidesz-kormány.

Melynek internetes közléseket smasszeroló szabályterve azt jelzi, hogy a Fidesz az internetről azt gondolja, valahol ott van a barkácsáruházak polcán, rögtön az ütvefúró mellett. Ha a tisztelt választópolgárok arra szavaztak, hogy egy-egy bírsággal meg lehessen egy egész orgánum (blog, internetes tévé, tartalomszolgáltató stb.) működését bénítani, nem szóltam egy szót sem. Ha viszont valami másra szavaztak, szíveskedjenek a kifogásokat nem avval visszautasítani, hogy Gyurcsány az oka mindennek. Azért, hogy ilyen nagy fölfordulás van az országban, a kivagyi Fidesz a felelős, Orbánostul, Schmittestül, kommunikációstul együtt.

Azt, hogy Orbán nem nagymestere a diplomáciának, tudjuk 1998 és 2002 közötti uralkodásának idejéből. Ennyire azért akkor sem volt lesújtó a kép, mint most. Amikor Magyarország átveszi az EU elnöki félévét. Orbán úgy akarja magyar pörkölttel és Kádár gulyásával megetetni Európát, hogy közben könyékig turkál a kondérban. Ha a magyarok a választáson ezt akarták, hallgatok, mint a sír. Ha valami mást akartak, akkor szíveskedjenek értelmesen végiggondolni, jó-e nekik, ha nem tudhatják meg, hogy mi történik Magyarországon.

Az ellenoldal tapsikolásáról is szólnék. Megértem jobbos barátaimat, akik a szoci töketlenkedés nyolc éve (ami egyben Orbán nemzeti semmittevése is egyben, a Fidesz vezére azt tette, amit minden focista megtett volna: kihasználta az adódó helyzeteket) után azt remélték, eljött az ideje a tiszta beszédnek, ki kell emelni az országot a kátyúból. Ha úgy gondolják, hogy ennek az az ára, hogy a kisebbségbe kerültek elhallgassanak, lelkük rajta. Ennek örülni azonban meglehetős ormótlanság. Ha nem veszik észre, hogy az elhallgattatással a saját jogaik is sérülnek, akkor legalább önként ne tapsoljanak az egypárti világ előszobájában. Mert a végén ők is az üres kamrában találják magukat.
*
Ui. Puci diadalt aratott, én ezt előre láttam, meg is írtam, a Puci titkos naplója című politikai szappanopera Orbánék elmetomboldájáról szólt. Száztizenegy fejezetben ecseteltem azt, ami bekövetkezett. Tudtam, hogy Bebetonék a hatalom birtokában nem fognak hátradőlni, ehhez nem elég tehetségesek. Őrjöngeni fognak, mint Buddha majma Szabó Lőrinc versében. Istenekről beszélnek, s a végén magukat képzelik Istennek. "Bendőinket újra kitömve végső győzelmünk vak bimbait kinyilasztva ébredezünk - írja Dr. Kieza Bebeton nem sokkal a hatalomra jutás előtt. Aztán így folytatja: - Szállunk rátok, ami - ha jól meggondoljuk - annyi csak itt, hogy rátok szállunk. Légy szemeinkkel mindent látunk. Lesz itt oly zizegés, bakker, mit sose láttál!"

A java még csak most kezdődik. Én szóltam. Boldog új évet a blog valahány olvasójának. Az új idényben Nemzeti Nagyhencegként térek vissza. Cső.

1
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A médiatörvény elfogadásával szabad a préda a nyomtatott sajtóban, a kertévékben és az internetes blogokban. Kiteljesedhet a bosszúállás. Ez a Fidesz egyetlen és jól körülhatárolható választási programpontja. Amelyet ez a féldiktatúrát produkáló párt a többségi támogatásra való hivatkozással következetesen végre is hajt.

Nem szeretnék pánikba esni, erre majd akkor kerülhet sor, amikor a lapokat és a blogszolgáltatókat a médiahatóság sokmilliós bírságokkal bünteti. Aminek nyilván az a következménye, hogy az újságírót azon melegében kiteszik az állásából. Meg fogja hát mindenki gondolni, mikor írjon rosszat a Barátok közt-ről. Ez a Fidesz gúnyneve a fiatalok körében azon a közösségi felületen, amelynek létrehozásáért és működtetéséért a Time magazin Az év embere címmel tüntette ki a 26 éves Mark Zuckerberget. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezen a kapcsolatépítő oldalon a gyalázatos médiatörvény elfogadása után jelenti be a demokrácia mélypontjának számító tényt. Hogy most már végképp legyen oka annak, ha valaki a jogállamot lebontó Fidesz kapcsán önkényt emleget.

Nem foglalkoznék a nyomtatott sajtóban várható bonyolult képlettel, s hagynám a tévék cifra világát is. Nem említeném azt a nagy magyar tévétársaságot, mely a pletykák szerint milliárdos tőkeinjekcióban részesült nemrég, hangja ennek megfelelően váratlanul megóvatosodott.

Foglalkoznék viszont avval, hogy vajon a médiahatóság hogyan fogja ellenőrizni a blogok világát (hogy a közösségi oldalak, így az említett Facebook mennyire minősül nyilvános térnek, magam sem tudom pontosan. Lehet, hogy a Fidesz arra is képesnek tartja kétharmados önmagát, hogy ezt is ellenőrizze. Végül is Rogán Antal benyújt egy törvényt, ezek pedig zsebredugott kézzel megszavazzák).

Azon tűnődtem, hány embert kell alkalmazni a korlátlan hatalommal és bírságolási joggal felruházott Szalai Annamáriának ahhoz, hogy minden tévé műsorát megnézzék, minden lap minden cikkét elolvassák, minden blogbejegyzéssel tisztában legyenek. Rengetegre, gondoltam kezdetben. Aztán elkezdtem sakkozni. Ahhoz, hogy a Népszabadság cikkeit elolvassák, elég pár ember. Hogy a tévéműsort lessék, s vadásszanak az ellenségekre (ez a Fidesz-program másik alappontja), megint nem kell sok ember. Viszont nagyon sok kell(ene) ahhoz, hogy az összes sutyerák blogbejegyzést átnyálazzák. Minekutána lehetne küldeni a selyemzsinórt a tisztelt szolgáltatónak.

Rádöbbentem végül, hogy rossz nyomon járok. A blogok megfélemlítése sokkal egyszerűbb. Az ellenségkereső és bizalmatlan Fidesz (ami azért egészen más, mint a barátságokból világüzletet produkáló Zuckerberg-modell) a régi jól bevált hagyományokat melegítheti fel.

Ez pedig az önkéntes besúgás.

Mindehhez elég, hogy valaki utáljon engem, ennek a blognak eddigi tartalmi üzemeltetőjét. Például azért, mert a Szerki gyakran kiteszi a bejegyzéseimet a kiemelt rovatba. Vagy mert évekkel ezelőtt nem válaszoltam neki. Vagy mert nem érti, egyáltalán mit keresek itt, amikor pedig kussolhatnék is.

A kedves besúgó ismert módszereket használva egyszerűen beköp a médiahatóság erre szakosodó tartótisztjénél. Reggel kiteszek egy blogbejegyzést, délelőtt fölnyomnak, munkaidő végeztével a hatóság már meg is hozta határozatát: 25 milla a kis tahornyáknak, az unokája is megemlegeti, hogy kinyitotta a száját.

Besúgás e-mail-ben. Jöhet a szép új világ.

Vajon lesz-e elég önkéntes jelentkező arra, hogy a nyugdíjasok, a nők és a devizahitelesek után segítsen a Fidesznek a bloggerek megmentésében is?

1
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"...Totó megijedt, félreugrott, és feldöntötte a sarokban álló spanyolfalat. Ahogy a spanyolfal nagy zajjal felborult, mind odanéztek, és a következő pillanatban kővé meredtek ámulatukban. A sarokban tudniillik, azon a helyen, amelyet az imént még eltakart a spanyolfal, kopasz fejű, csupa ránc ábrázatú kis öreg emberke állott, szemlátomást éppoly meglepetten, mint ők valamennyien. A Favágó fölemelte fejszéjét, odaszaladt, és rárivallt a kis emberkére:

- Ki vagy?

- Én vagyok Óz, a hatalmas, a félelmetes - válaszolta a kis öregember remegő hangon. - Ne üss meg, kérlek, és megteszek mindent, amit csak kívántok.

Barátaink döbbenten, kétkedve meredtek rá.

- Én azt hittem, hogy Óz egy nagy Fej - mondta Dorka.

- És én azt hittem, hogy szépséges Hölgy - szólt a Madárijesztő.

- Én pedig azt hittem, hogy félelmetes Fenevad - mondta a Bádog Favágó.

- És én azt hittem, hogy Óz egy nagy Tűzgömb - kiáltott fel az Oroszlán.

- Nem, tévedtetek - szólt a kisöreg szelíden. - Csaltam.

- Csaltál! - kiáltott fel Dorka. - Hát nem vagy nagy varázsló?

- Csitt, kedvesem - kérte a kisöreg. - Ne beszélj olyan hangosan, mert meghallják, és akkor végem. Mindenki azt hiszi rólam, hogy nagy varázsló vagyok.

- Hát nem vagy? - kérdezte ismét Dorka.

- Szó sincs róla, kedveském; egészen közönséges ember vagyok.

- Még annál is kevesebb - szólt közbe a Madárijesztő bánatosan. - Szélhámos vagy!

- Fején találtad a szöget! - kiáltott fel a kis öregember, kezét dörzsölgetve, mintha roppantul tetszenék neki ez a kifejezés. - Szélhámos vagyok.

- De hát ez rettenetes! - sopánkodott a Bádog Favágó. - Hogy kapok én akkor szívet?

- És én bátorságot? - kérdezte az Oroszlán.

- Vagy én agyvelőt? - jajveszékelt a Madárijesztő, és a kabátja ujjával törölgette omló könnyeit.

- Kedves barátaim - kérte Óz -, ne beszéljetek most ezekről a csekélységekről. Inkább gondoljatok rám, és arra, hogy milyen rettenetes pácban vagyok. Mi lesz velem, ha lelepleznek?

- Hát nem tudják rólad, hogy szélhámos vagy? - kérdezte Dorka.

- Nem, senki se tudja, csak ti négyen ... és én magam - válaszolta Óz. - Olyan régóta bolondítom a világot, hogy már azt hittem, sose jönnek rá. Nagy hiba volt, hogy egyáltalában beengedtelek titeket a trónterembe. Általában nem fogadom még alattvalóimat sem, ezért mind azt hiszik, hogy félelmetes vagyok.

- Csak azt nem értem, hogy csináltad, hogy először egy nagy Fej alakjában jelentél meg előttem? - kérdezte Dorka zavartan.

- Ó, az csak az egyik trükköm volt - válaszolta Óz. - Gyere ide, kérlek, és mindjárt megmagyarázom.

Bevezette őket egy kis szobába a trónterem mögött, és az egyik sarokba mutatott: ott feküdt a Nagy Fej, sok-sok réteg egymás fölé ragasztott papirosból állt, s az arcot nagy gonddal festették reá.

- Ezt a fejet dróton lelógattam a plafonról - magyarázta Óz. - A spanyolfal mögött álltam, és szálakat rángattam, úgy mozgattam a szemeket, látogattam a száját.

- És a hangja? - faggatta tovább a kislány.

- Ó, én hasbeszélő vagyok - magyarázta a kis öregember. - A hangom erejét tetszés szerint tudom ide-oda irányítani, ezért hihettétek, hogy a Fejből szól. Itt van a többi holmi, amivel becsaptalak benneteket. - Azzal megmutatta a Madárijesztőnek a ruhát és az álarcot, amelyben Szépséges Hölgyként jelent meg előtte; a Bádog Favágó látta, hogy a félelmetes Fenevad nem egyéb, mint egy csomó állatbőr összevarrva és lécekre feszítve: ami pedig a Tűzgömböt illeti, azt is a mennyezetről lógatta le a hamis varázsló, és valójában csak egy nagy gyapotgömb volt, semmi más, de ha leöntötték olajjal, lángolva égett.

- Igazán szégyellhetnéd magad, hogy így szélhámoskodol - mondta a Madárijesztő szemrehányóan.

- Szó, ami szó, nagyon röstellem - vallotta meg a kis ember búsan. - De igazán nem volt más megoldás. Üljetek le, kérlek, van itt elég szék, és elbeszélem nektek a történetemet.

Leültek hát, és az öregember így kezdte:

- Omahában születtem ...

- Nini, hisz az nincs messze Kansastól! - kiáltott fel Dorka.

- Nem; de innét annál messzebb van - válaszolta az öregember, bús fejcsóválással. - Ahogy felnőttem, hasbeszélő lettem, kitűnő mester volt az oktatóm. Kitűnően tudom utánozni a világ minden állatát vagy madarát. - Nyávogott egyet, s olyan híven utánozta a kiscicát, hogy Totó a fülét hegyezte, és izgatottan kémlelt jobbra-balra. - Egy idő múlva - folytatta Óz - beleuntam a hasbeszélő mesterségbe, és ballonos lettem.

- Hát az meg micsoda? - érdeklődött Dorka.

- Az egy olyan ember, aki a vándorcirkusz előadásai napjain léggömbbel felszáll a levegőbe, hogy nagy tömeget csődítsen össze, és azok aztán megváltsák a jegyüket a cirkuszba - magyarázta az öreg.

- Aha, már értem - bólintott Dorka.

- Nohát, egy napon megint így felszálltam a léggömbbel, és a tartókötelek úgy összegabalyodtak, hogy nem tudtam lejönni. A ballon egyre feljebb szállt, föl a felhők fölé, olyan magasra, hogy a légáramlás elkapta és elsodorta, vitte, sok-sok mérföldnyire. Egy teljes nap, teljes éjjel utaztam így a levegőben; a második nap hajnalán arra ébredtem, hogy ballonom különös, csodálatosan szép táj fölött úszik. Azután lassan leereszkedett, minden baj nélkül földet értem. De furcsa, ismeretlen nép közé pottyantam, s mivel a felhőkből érkeztem, ezek az emberkék azt hitték, hogy én hatalmas varázsló vagyok. Természetesen nem cáfoltam meg ezt a hiedelmüket, mert tartottak tőlem, és megígérték, hogy mindenben teljesítik akaratomat.

A magam mulatságára, no meg hogy a derék emberkéket foglalkoztassam, elrendeltem, hogy építsék meg ezt a várost, s benne a palotámat; mindezt készségesen, ügyesen végrehajtották. A körülötte elterülő szép zöld tájról eszembe jutott, hogy elnevezzem Smaragdvárosnak, és hogy még jobban kiérdemelje nevét, zöld szemüveget adattam minden lakosára, hogy mindent zöldnek lássanak maguk körül.

- Hát nem zöld itt minden? - álmélkodott Dorka.

- Semmivel sem zöldebb, mint bárhol másutt; de ha zöld szemüvegen át nézed a világot, akkor természetesen mindent zöldnek látsz."

(Lyman Frank Baum: Óz, a nagy varázsló, 1900 - The Wizard of Oz, ford: Szőllősy Klára,

0
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

4
15 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Miért szavaztam én a Fideszre? Először azt hittem - ó, én balga - csak azért, hogy egy párt, mely indul a választáson, s több szavazatot kap, mint vetélytársai, megkapja a kormányzás lehetőségét. És a parlamenti ellenzékkel karöltve megkezdi a kedves kis Magyarország kirángatását a bajból.

A választások után kiderült, egy frászt szavaztam én ezért; fülkeforradalomban vettem részt, s valójában a következő kérdésekre adtam választ, amikor bedurrantottam az X-et pártunk és hirtelen nagyra nőtt új kormányunk neve mellé.

Akarja-e, hogy duplaannyi államtitkár legyen a kormányzati helyeken, mint eddig?

Az X-emmel azt feleltem, hogy IGEN.

Akarja-e, hogy Schmitt Pál személyében egy súlytalan, a Fidesz-vezér parancsait vakon végrehajtó köztársasági elnökünk legyen?

A Fideszre szavaztam, akartam hát, hogy így legyen.

Akarja-e, hogy a helyszíni bírság összegét, mely a gonosz népnyúzó Gyurcsány-Bajnai kormány idején 3-tól 20 ezer forintig terjedt, a Fidesz-kormány fölemelje 100 ezer forintra?

Igen, üvöltöttem forradalmi fülkemagányomban, ezt akarom igazán! Mert százezer forintot fizetni gyorshajtásért sokkal jobb, mint húszezret.

Eltelt öt hónap, s most világosan látom, miért szavaztam a Fideszre. A Fidesz mindenki által könnyen elérhető titkos pártprogramjának ez a 100 ezer forintos helyszíni bírságolási tétele volt az, ami miatt odaálltam a Nemzet Legnagyobb Politikusa, és mindösszesen a FASZ (Forradalom A Szavazófülkében) mögé.

De csak mögé, mert én mindig tudom, hol a helyem.

Láttam, tapasztaltam, hogy a hazug Gyurcsány- és a népnyúzó Bajnai-kormány nem meri fölemelni a bírság összegét 100 ezerre. Amikor pedig nyilvánvaló, hogy 100 ezret fizetni a 30-as táblánál történő 32 km/h sebesség miatt sokkal jobb, mintha azt mondja a rendőr, hogy máskor ne csináljunk ilyet. Az izzókészlet vagy a gyerekülés hiánya miatt is jobb százast fizetni, mint húszat. Nem is értem, hogy a korrupt, lopós BKV-kormányok miért nem fedezték föl eddig az ebben rejlő óriási lehetőséget!

Milyen jó mondjuk fizetés előtt egy héttel - összes pénzem 1500 pengő forint, a sárgacsekket a nejemmel napok óta nem találjuk - megállni a tilosban. Hogy mikor megérkezik a létszámában felduzzasztott rendőrkülönítmény, boldog mosollyal és a Fidesz-szimpátia okozta végtelen nyugalommal elismerhessem a szabálysértés tényét. Ezzel nyomban lehetőséget is adok arra, hogy gyermekeim a hátrelévő két hónapban ne egyenek több nutellás, bonyolultabb esetben semmilyen kenyeret. De ez nem számít, mert a politikai kötődésem jóval elébbre való, mint a gyomrom.

Az ország kétharmada (velem együtt) azt akarta, mit akarta, követelte a szavazófülkékben, hogy most már végre emelje föl a kormány a helyszíni bírságot 20-ról százezerre.

Most megteszi. Januárban padlófékkel érkezünk a 20-as táblához. Az izzókészlet sem marad otthon többé. Egyszerre kettőt viszünk magunkkal akkor is, ha véletlenül metróval utaznánk. Merthogy a törvényjavaslat egyik beterjesztője Tarlós István budapesti Orbánviktor (a másik a debreceni Kósalajos, akit azért szeretek, mert eddig már kétszer sikerült megingatnia a forintot, én pedig arra szavaztam sokmillió honfitársammal együtt, hogy hajrá Debrecen.)

Azt hiszem, boldog vagyok. Elsődleges politikai célom elértem, a kifizethetetlenül magas bírság következtében (a késedelmek miatti kamatok jóvoltából) felélénkül az ingatlanpiac, újra lesz rendes pénzük a hatósági embereknek, jobban él a rendőr és a rendőrből lett közterület-felügyelő, a vámosok is újra betölthetik azt a szerepüket, amelyet a határon betölöttek, amikor még kedvükre piszkálhatták Ausztriából hazatérő honfitársaikat.

A százezer forintos bírsághatár azt is jelenti, hogy a hatóság (s főleg a Zállam) embere ötször olyan tetű lehessen, mint eddig volt. Ez a nagyságrendi különbség azt is lehetővé teszi, hogy az eddigi öt-tízezer forintos csúszópénz helyett többet legyünk kénytelenek leszurkolni egy-egy építési bírság esetében.

Akarom, akartam-e ezt forrdalmi magányomban a szavazófülkében?

Hát persze. Elvégre erre szavaztam.

__________

A hír: A helyszínen kiszabható szabálysértési bírság felső határát a jelenlegi 20 ezer forintról 100 ezer forintra emelné a Fidesz.

Indoklás: A szabálysértési törvény módosítását indítványozza három fideszes politikus: Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán.
A hétvégén az Országgyűlés elé került törvényjavaslat egyetlen passzusból áll, amely szerint a helyszíni bírság összege háromezer forinttól százezer forintig terjedhet. A jelenleg hatályos törvény szerint a bírság felső határának összege 20 ezer forint.
A törvény 2011. január 1-jén lépne hatályba.
Az előterjesztők indoklása szerint a helyszíni bírságolás a szabálysértésekről szóló törvényben meghatározottak szerint a közigazgatás leggyorsabb és leghatékonyabb válasza a normaszegés elkövetőivel szemben.
Hozzáteszik: a helyszínen tetten ért személyt a bírság kiszabására jogosult szerv képviselője a helyszínen tájékoztatja, hogy a tudomásul vett és elfogadott bírságot 30 napon belül be kell fizetnie, illetve felvilágosítja a befizetés elmulasztásának következményeiről. Az elfogadott és tudomásul vett helyszíni bírság ellen nincs helye jogorvoslatnak; a törvény nem teszi lehetővé a méltányosság alkalmazását, valamint a részletfizetés engedélyezését.
A három fideszes politikus úgy véli: a kialakult hagyományok miatt, és a kellő visszatartó hatás elérése érdekében indokolt a helyszíni bírság összegének felső határát megemelni.

0
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Többen úgy gondolják, hogy önkormányzati választás volt a hétvégén, nem pedig a Megasztár különkiadása, vagy a Ki tud többet Orbán Viktorról? című vetélkedősorozat döntője.

Ha önkormányzati választás lett volna, talán én is elmentem volna szavazni. De nem tettem ilyet, mert néhány hete lakóhelyünk egyik jelöltje (történetesen egy párt talpnyalója) azt találta írni a szórólapjában, hogy megoldja településünkön az árvízi védekezés nehéz feladatát.

A hegyek között lakunk. Árvíz nálunk még sose volt.

Vasárnap már csak az hiányzott, amint Manci nénihez vagy Béla bácsihoz indul a választási szavazatbegyűjtő bizottság, hogy a "magatehetelen" öregek számára is megteremtsék a Fideszre szavazás lehetőségét. Ha ezt láthattam volna, biztos lehettem volna benne, hogy Kádár elvtárs egypárti országa tovább él, a többpártrendszer múló rosszullét volt csupán.

Van kérdés, elvtársak?

Ha egy ország úgy dönt, hogy nincs szüksége másra, csakis a Fideszre, meghajtom a fejem, s be ugyan semmiféle nyájba nem állok, de csöndben tudomásul veszem: a tömeg most megint választott magának pulikutyát. Kezdődhet a terelés.

Tavasszal még csak az dőlt el, hogy ezután nemcsak az Állami Szemvevőszék meg a közigazgatási hivatalok, de a Maciva (Magyar és Cirkusz Varieté Vállalat) élére is Fidesz-pártkatonát ültetnek. Nem azért, mert haver, hanemmert így hatalmazta föla nép a legitim Kádár Jánost, éljen és virágozzék a magyar nép megbonthatatlan - mije is?

Megvan. Egysége. Tényleg: jöhet az egység. A kettősségnek, a sokféleségnek legyen most már vége. Az önkormányzati választások pártgyőzteseit nézve (226 Fidesz-képviselő közül 76 egyszerre polgármester is, száradna le a keze mindannak a sok maszopos képviselőnek, aki 1994-ben újra odaadta ezt a lehetőséget a kommunista visszaszivárgóknak) azt kell konstatálnunk, néhány helyet leszámítva nem túl érdekes, hogy helyben (faluban, városban, tanyán és lakótelepen) ki mihez ért. Csak az számít, hogy benne van-e a pulista nyájban. Jól tud-e bégetni vezényszóra? Ha tud, márpedig a mögöttünk álló hónapok azt igazolják, ehhez értünk igazán, most már kinevezhetik pártemberként a helyi kéményseprő vállalat élére, beállhat pártajánlással a  cukorkafényesítő üzembe háeresnek, készíthet reklámfilmet az önkívületi képviselőtestület erdélyi/felvidéki (később, amikor lanyhul a figyelem, thaiföldi, dél-amerikai és japán) testvérvárosaiban.

Vége a többpárti kergetőzésnek, jöhet az osztás. A sok támogatást, mellyel a Zország elárasztotta a Fidesz vezetőjét (kit a minap a Kárpátok Géniuszának nyomán a Nemzet géniuszának titulált egy idős hölgy), honorálni illik.

Lesz honore. Megbízható káderekre van szükség a kisvárosi csatornázási, közműmaszatoló vállalatoknál, a művházakban és a faluházakban, a néptánc-szakkörökben, a köldök- és helytörténeti tárlatokon. És az emberek, mint hallhattuk az elmúlt hónapokban, változást akarnak. Igen, változást a szeméttelep, a hordóüzem, a sütőipari vállalat és a gameszek élén, változást a rohadék liberális felfogású iskolák, óvodák, napköziotthonok és gyurcsányista bölcsődék vezetői posztjain, sürgős változást a Bajnai befolyása alatt lévő állami tápboltokban, a kisvárosarculati központokban, a kommunisták által ellenőrzött Polgármesteri SUK-SÜK-ölő Intézetekben. Mindenhol, ahová a Fidesz keze betette a ládát.

Legyen vége az épkézláb tévéműsoroknak! Jöjjenek újra a többes szám első személyű megfogalmazások. Törjön ránk újra a KISZ-ből ismert nyolcvanas évekbeli nyál, szóljon újra a helyi pártközpontokban a countryzene, követeljük, hogy lehetőség szerint fulladjunk bele az unalomba, s helyhatósági szinten újra akadályozzák a szokásostól eltérő ötletek megvalósítását. Kérve kérjük, hogy megint számítson a párthovatartozás, alakuljon a Munkásőrséghez hasonlatos Emberőrség, melynek tagjai figyeljék a többségre leselkedő ármánykodást, a Zegység aláásóit nyilvános gyűléseken semmisítsük meg, s kötelezzünk minden ún. másként gondolkodót, hogy nyilvánosan gyakoroljon önkritikát.

Éljen a mi régi Vezérelvünk: a Zegyformaság!

*

Ui. Győztetek, barátaim. Lám, megérte izzadni és közben ritkán törülközni. Jöhetnek a költséges hétköznapok.

1
7 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szabó Ervint pedig hagyjátok békén, szerencsétlenek! Nem azért, mert kommunista volt (nem volt az, könyvtáros volt, inkább anarchista, mindegy), hanem azért, mert az, hogy róla van-e elnevezve a könyvtár, vagy özv. Gruber Dezsőnéről (by Hatodik Alabardos), történetünk szempontjából édesmindegy.

Az a helyzet, hogy becumiztátok a jobbos kaját, aranyoskáim. Pedig egy olyan alapítvány tette a tálcára, melyet szeptember 16-án alapítottak. De csak azért, hogy ez az alapítvány rá három napra tüntethessen Ervin neve ellen a könyvtár előtt. A sajtó meg teleszaladjon turulmadárék akciójával. S nyomban mehessünk a múltba vitatkozni. Ami aztán megváltoztatja a fonott kalács árát.

Töhötöm vizigót meg sánta volt. Ki akar velem erről vitatkozni? Jobb lesz utána az életünk.

Ahol nincs jövő, ott csak a tetves jelen marad. Meg az ócska múlt, mely cibálható, mint a csirke bele. Hogy a nyakad köré tekerd.

Ortutay Gyula írja (halála után harminc évvel kiadható) naplójában: a harmincas években arról folyt a vita a Magyar Rádió irodalmi osztályán, hogy be szabad-e mutatni a Lúdas Matyit, Fazekas Mihály (hisszük) minden időben, politikai kurzusokra való tekintet nélkül bármikor és bárhol közölhető remekművét.

Nos, nem mutatták be, mert azok a vélemények győztek (1938-ban), hogy "az nem vetne jó fényt az ország földbirtokos osztályára". Erre ma 1. felelhetünk ingerülten, s mondhatjuk, az ország földbirtokos osztálya ott nyessze meg az anyját, ahol akarja, de lehetünk ennél nagyvonalúbbak is, és (2) írhatjuk: a középszer minden időben képes arra, hogy többségre jusson, s ha úgy hozza kedve, akár még hadat is üzenhet az Egyesült Államoknak. Há má mé ne? - kérdezhetné a mai jól tájékozott úri osztály reprezentánsa, amikor kezébe veszi a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány közleményét arról, hogy Szabó Ervin momentán szerintük "tökre" kommunista volt.

Súlyos az agynak az ő roncsolódása, melynek, ha úgy akarod, bármikor teremthetsz nyilvánosságot. Lesznek hívei annak is, hogy a légynek melyik szárnya ehető, s melyik az, mely csak dísznek jó. Ha intellektuális hullákat nevezel ki kulturális államtitkárnak, ne csodálkozz azon, hogy a Kamu Alapítvány közleménye mellé rögvest odaáll, s ráerősít: abcúg Szabó Ervin, coronat Hamvas Béla, kész.

Ellátogattam különben a történelmi döbrögibubusok honlapjára megnézni, a Nagy Agyarország történelmi magazin hogyan kínálja online portékáját: a Szabó Ervin névbotrányt. Ez az a konc, amire a magyar közgondolkodás hajdan szebb napokat látott liberális és baloldali közösségei azonnal rávetik magukat, s elkezdik magyarázgatni, hogy Szabó 1911-ben hogy a büdös búbánatba lehetett volna kommunista. Nem mindegy? Döbrögiéknek nem az volt a céljuk, hogy valódi vitát kezdeményezzenek, hanem hogy becsalogassák bűzös barlangjukba azokat, akiket ingerelni akarnak.

Sikerült.

A történelemmel babráló bubusportálon különben szavazást rendeznek arról, hogy a drága jó Szabó Ervin helyett kinek a nevét kellene viselnie a divatból épp kimenő kedves könyvtárnak (az előrejelzések szerint 2013-ra minden internetes közlemény 80 százaléka film vagy kép lesz, hihi). Naná, hogy Kúnó vezeti a listát háromszázegynéhány szavazattal, Herczeg Ferenc áll a sor végén 48 szavazattal. Kosztolányit is idekeverték - hogy összekoszolják. De itt meg az a lényeg, hogy összesen nagyjából 1000 szavazatot látok. Ami annyit jelent, hogy mindössze ennyi látogatója volt (vasárnap óta!) a portálnak. Pár ember az orránál fogva vezet egy országot. S talál hozzá államtitkári szintű főbubust, aki azonnal megbólintja a fejét, ha lát valami olyat, ami szerény meglátása szerint idegesítő lehet mások számára.

Mi meg ezerrel benyaljuk a kedves kis Szabó Ervin-sztorit. S megyünk a gátra, hogy önnön kezünkkel védjük azt (a múltat), amin nincs mit védeni. Mert - nevében is benne van - elmúlt. S normális esetben nem mozdítja meg a digitális óra mai előlapját.

Osztapenkóékkal kezdődött az egész. A rendszerváltás történelmi bubusai kitalálták, hogy Steinmetznek meg az én nagy kedvencemnek is ("Hol jársz, szívem? Az Osztapenkónál!") karanténban, azaz Szoborparkban van a helye. S kivitték oda a kommunista emléktáblákat is. Emlékparkot eszkábáltak (akár a Nemzeti Pantheonban, s gyorsan bevésték a márványba a nyilas tetvek neveit is) , hogy bemutassák úgymond a történelmet. Odamész, és azt látod egy téglafalon, hogy rá van írva: Itt, ezen a helyen állt ez meg az. De nem ott állt, könyörgöm, hanem benn a városban. A(z illegális) Kommunista Pártot nem a Szoborparkban alakították, hanem a városban, egy konkrét házban, melynek volt címe és földrajzi elhelyezkedése. Bubusék a nagy buzgalomban száműzték Varga Imre szobrát is, melynek láttán new York, London Párizs és Bécs menten elélvezne. Odatették Nagytéténybe, ahová a kutya ki nem megy, csak ha buszra terelik őket. Ezért mondom, hogy tegyétek vissza a történelmet oda, ahol volt. Az emberek közé. Aztán pedig hagyjatok engem békén a jövőtlen érzelmeitekkel.

Fütyülök rá.

Ez a véleményem röviden és tömören a Szabó Ervin névvitáról.

1
17 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Magyarország nagyhencegeként azért keresem föl most levelemmel, mert nem érek rá személyesen becsöngetni minden lakótelepi panellakásba, egykori kedves politikustársam szóhasználatával élve: a panelprolik lepukkant hajlékaiba. De nincs kétség afelől, hogy a zidő semberek az eddiginél sokkal több figyelmet érdemelnek a politika részéről, ezért kormányom - mert nekem ilyenem is van, nemcsak sárga csekkem - kiemelt feladatának tekintem... mit is? Te jó ég, olyan hosszas és modoros voltam, hogy sajnos elfelejtettem.

Tudom, hogy mi örökre adósai vagyunk Önöknek, ezért engedjék meg, hogy kormányom nevében adósságunkat itt és most azonnal kifizessem, s az összeget, mellyel tartozunk, az Önök és maguk bankszámlájára, illetve ha ilyenjük nincsen, paplanhajukba vagy a párna alá visszahelyezzem. Ezt azért teszem, mert nem szeretek adósa lenni senkinek. Jól ismerem az Adóss, fizess! mondást. És én most fizetek, mint a katonatiszt.

Önöknek köszönhető, hogy Magyarország minden helyzetből képes volt talpra állni az elmúlt fél évszázad során. Engedjék meg, hogy ami blabla itt következne, ne folytassam, a fonalat, amelyet szintén önöknek köszönhetek, sajnos már rég elveszítettem.

Hálával és tisztelettel tartozunk önöknek, de ezt nem csak szavakkal, hanem mondatokkal is szeretnénk kifejezni. Olyan mondatokkal, amelyeket csak Önöknek teszek föl, kérem, mielőbb válaszoljanak, osszák meg velem gondjaikat, problémáikat, linkjeiket, ha interneteznek. Maguk elképzelni se tudják, mennyire fontos nekem az Önök véleménye. Hiszek abban, hogy kormányozni csak önökkel együtt lehet, kedves drága, aranyos nyugdíjasaim, akikről tudni való, hogy a választásokon általában nem engem tetszettek választani, ezen most már sürgősen változtatni tessenek, különben jön a nemzeti együttműködés, és abba szíves engedelmükkel Önök bele tetszenek nyekkenni.

Azt kérem, hogy töltsék ki a kérdőívet, a zöld papírt, aminek kipostázását még nem fizettük ki a Postának (volt már ilyen nyolc-tíz éve, de majd írok levelet a postásoknak is), vegyenek rá drága bélyeget, s küldjék vissza a címemre. Csak így tudom meghozni nagyszerű önökkel kapcsolatos döntéseimet. Amelyek jóságáról és helyességéről soha annyira nem voltam meggyőződve, mint most, a fülkeforradalom után.

Szeretném, ha szeretnének, kedves nyugdíjas honfitársaim. Keményen és elkötelezetten dolgozunk tovább annak érdekében, hogy önök ne láthassák megszokott tévés műsorvezetőiket, ezáltal nyugodtabb lehessen az életük, s ne találkozhassanak senki olyannal, akiről eddig azt hitték, hogy jó közigazgatási szakemberek. Köszönöm Önöknek, hogy segítettek érzéseikkel már eddig is a kétharmados nagytakarításban.

Sok békés évtizedet és mindhalálig együttműködést kíván önöknek az önök egyetlen és pótolhatatlan nagyhencege.

*

Kérdőív

Ön hogy ítéli meg saját helyzetét, életkörülményeit?

1. Megvagyok 2. Kihúzom még egy darabig talán. 3. Nótás kedvű volt az apám.

Az új kormány alábbi intézkedései közül Ön melyikkel ért egyet?

Mindegyikkel.

Ön szerint az idős emberek számára mi jelenti a legfőbb gondot?

1. A megélhetés 2. A kifli és a fonott kalács ára. 3. A gyémánt világpiaci árának magasba szökése.

Ön szerint mi a kormány legfontosabb teendője az ország jelenlegi helyzetében?

1. Miért kérded? Magadtól nem tudod? 2. Az ötös lottószámok eltitkolása húzás előtt. 3. Lopásgátló beépítése a politikai karrierekbe.

Az Ön helyzetén milyen intézkedés javítana leginkább?

1. Ha békén hagynának. 2. Ha nem piszkálnának mindenféle olyan kérdéssel, amire tök mindegy, hogy mit válaszolok. 3. Ha nem küldözgetnének közpénzen ócska leveleket a címemre.

Ha szeretné, hogy mindent tudjunk Önről, írja ide, mi pedig bevesszük az adatbázisba. Hogy kormányom még jobban tudja támogatni Önt, önöket és Magát.

Csókdosó üdvözlettel: A Magyar Köztársaság Nagyhencege.

2010. szeptember 15.

1
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Jó napot kívánunk, Mr. Orbant keressük - mondta a három szivarozó, pocakos és cilinderes úr egyike, miközben tanácstalanul álldogáltak a parlament folyosóján.

Az alacsony férfi, aki elrohant mellettük sejtelmes vigyorral nézett rájuk.

- Én vagyok az, nem érek rá.

- De Mr. Orban, a pénzt hová tegyük? Ki veszi át?

- Én nem vagyok illetékes - váltott keményebbre a karakteres magyar úr. - Vigyék be Matolcsy miniszternek, ő felel mindenért, ne rabolják a drága időmet. Mégis mit képzelnek? Hogy is hívják magukat?

- Ian vagyok, kérem tisztelettel. A társaim: Morton és Francis. Hárman együtt: IMF.

- És mit akarnak tőlünk, ha szabad tudnom. A múltkor már megüzentem, hogy meglesz a 3,8. De maguk mindig túlzsezsegik a meccset. Nem úgy van ám itt, mint maguknál.

- Hanem hogy van, Mr. Orban?

- Hát úgy, hogy forradalom van, a francba is. Maguk azt hiszik, mi itt csak szivarozgatunk, és számolgatjuk a dollárjainkat?

- El is mehetünk, ha úgy gondolja.

- Úgy gondolom, pontosan úgy.

- De mi lesz a forinttal, drága uram?

- Amiatt ne fájjon a fejük! Ami a szerződésben van, betartjuk. Ott pedig mindössze egy szám van: 3,8. A költségvetési hiány mértéke. A hiány garantáltan meglesz.

- Csak annyit szeretnénk még megtudni, hogy maguk mindig komolyan veszik-e a szerződéseket?

- Mire tetszenek célozni?

- Ott van például a Mr. Szvatopluk esete... vagy az USA-nak küldött hadüzenet...

- De drága barátaim, maguk most szórakoznak velem?

- Egy híres szólás értelmét is szeretnénk megfejteni, mielőtt elmegyünk. Már pénzügyi szempontból.

- Nomia?

- 'Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla!' Nyugtasson meg bennünket, Mr. Orban, hogy a magyarok kétharmada által jól ismert mondásban a döglött ló nem az államcsőd felé közelítő országot jelenti.

- Ezt a marhaságot honnan veszik? Már az államcsődöt.

- Kósa úr...

- Kósa úr tegnap megverte a Tallint 3:2-re. Maguk nem látták a meccset?! Fogadjunk, hogy Overdose-ról se hallottak. Mégis mit akarnak maguk itt, amikor semmiről se tudnak? Jó volna tudni, mit jelent a "szállj le róla", mi?

- Hát igen.

- Pontosan azt jelenti, amit jelent. Szálljanak le rólam, uraim! És mondják meg a kenyéradójuknak, hogy engem nem lehet kukoricára térdeltetni, a magyar nemzetet nem lehet rángatni, velünk nem lehet megtenni azt, mint a bankárkormánnyal...

- ...Bajnai úrra tetszett gondolni?

- Kire másra?

- Aki fölvette, de nem élte föl a készenléti hitelünket?

- Azon van a hangsúly, hogy fölvette. Ezzel kárt okozott az országnak. Herdált, pocsékolt, puccolt. Erre tört ki a...

- Elnézést, Mr. Orban, de indul a gépünk...

- Isten velük. Tanulják meg, ha idejönnek, hogy itt minden másképp működik, mint Amerikában.

- Hogy, pontosan? Mert eddig valahogy nem derült ki. Mi a New Deal maguknál, Mr. Orban?

- A pénzügyi filozófiánk: ágyesz, búgyesz, ahogy lesz, úgy lesz. Ebből maguk persze egy mukkot se értenek. De nem baj, van idejük megtanulni. Eljön még az idő, amikor könyörögni jönnek hozzánk. Ezeket a 'karvalytőke' föliratú zsákokat itt ne hagyják! Vigyék máshová!

 

0
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Magyarország túl van az akut pénzügyi válságon, az államcsőd veszélyén - közölte Martonyi János a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) idei éves országjelentésének ismertetésekor csütörtökön. A külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy az államcsőd veszélyét "kissé eltúloztuk".

Ez örvendetes.

Az államháztartás rosszabb helyzetben van, mint azt az előző kormány állította - jelentette ki június 3-án Varga Mihály, a Fidesz tényfeltáró bizottságának elnöke. Kósa Lajos egy konferencián azt mondta: kevés az esélyünk az államcsőd elkerülésére.

Kósa Lajos szerint a (június 3-i) helyzet annyira súlyos, hogy a jelenlegi cél a közvetlen államcsőd elkerülése, és "a krízis időszakára" egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni. A Fidesz ügyvezető alelnöke a Napi Gazdaság debreceni kkv-fejlesztési konferenciáján úgy fogalmazott: "A kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg". A napi.hu tudósítása szerint Debrecen polgármestere a tanácskozáson azt mondta: úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, "szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük".

A június 3-i államcsőd-közeli helyzet és július 15-e között (amikor Martonyi szerint elhárult a veszély) 42 nap telt el. Nem két hét ugyan (ennyi idő alatt tették rendbe a közbiztonságot), de ne legyünk telhetetlenek. Június 29-én már lehetett sejteni, hogy kilábalunk, mert ekkor a hónap elején szintén államcsődöt vizionáló Szijjártó Péter azt nyilatkozta, hogy "a nemzet kétharmados győzelme után alig három hét telt el, és máris Európa élvonalába jutottunk".

A Fidesz valóban tele van pénzügyi zsenikkel. Az, hogy az új budapesti rendőrfőkapitány édesanyja a Fidesz gazdasági vezetője, csak arra jó, hogy hangulatot keltsünk az új kormány teljesen átgondolt kinevezési gyakorlata ellen. És uszítsunk a forradalom ellen.

A NENYI-vel dúsított NEP (Novaja Ekonomicseszkaja Politika) a jelek szerint beválik, tovább rohanunk a forradalom farvizén (képzavar tőlem - NH). Ha öt hét elegendő volt ahhoz, hogy elhárítsák az államcsőd veszélyét, további csodák várhatók.

Szerintem szeptemberre eurónk is lesz.  

1
10 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Egy 1942-es filmhíradóban csupa olyan mondat hangzik el, mint amit egy hónapja hallhatunk a Fidesz-KDNP pártszövetség háza tájáról. Nem egyszerűen arról van szó, hogy leporolták a fiúk a történelem pókhálós polcait, hanem hogy ezeket a régi híradókat nézik, amikor kiáltványaikat, kifüggesztendő tacepaóikat fogalmazzák.

Nem Krúdyt, Móriczot vagy Mikszáthot olvasnak, az kiment a divatból. A régi puffancsokat durrantják el a fejünk fölött: sokadszor.

Ezért érzi az ember azt, hogy nem is 2010-et írunk, valami más időben vagyunk; olyan jelenben, amelynek szálai ebbe az ismerős propagandavilágba vezetnek. S amiről tudni lehet, hogy már nincs. De mint a friss gyakorlat igazolja: igény éppen van rá.

Nem akarnék senkit semmivel befolyásolni, engem nem zavarnak az áthallások, tudom, hogy a tömeget 1942-ben mivel vágták át, s azt is nagyon jól tudom, hogy mit használnak ugyanehhez 2010-ben. Átvágható tömeg mindig volt és mindig lesz. Nincs ebben semmi különös - jöhet a mozi!

1
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Modellezném, milyen lesz a közlésmód (például az anyázkodásra hajlamos blogok világában) azok után, hogy a Fidesz e téren is sűrű rendet vág. Az eddigi sajtóhelyreigazítást fölváltaná például a kötelező válaszadás. Végre lehetne újra virágnyelven írni! Mint a nyolcvanas években.

Ha eddig egyharmados piti módon azt mertük írni, hogy a Fidesz program és elgondolás nélkül csapkodott nyolc hosszú éven át, ezt a jövőben nem írhatjuk le, mert az új médiatörvény értelmében azonnal jelentkezne Szijjártó Péter - akit én a XXI. század egyik, ha nem a legnagyobb gondolkodójának tartok -, és a választ (mely szerint nem igaz, hogy a Fidesz nyolc éven át program és elgondolás nélkül csapkolódott, sőtmitöbb itt meg ott elérhető a programja, hazudott hát a blogger, azaz én, körmöst neki, de izibe) kötelezően nyilvánosságra kellene hoznom. Itt, azon a blogfelületen, amelynek kezelésére előzőleg engedélyt kértem Szalai Annamáriától - a XX. és a XXI. század talán legkoncepciózusabb médiapolitikusától.

A fenti minősítések azt a célt szolgálják, hogy NE KELLJEN a véleményemet kötelezően megválaszoltatni. A kötelező válaszadás úgy védhető ki a legjobban, ha előre közlöm a feltételezett választ is.

Példamondatok a kötelező válaszadás kiküszöbölésére:

NEM IGAZ AZ AZ ÁLLÍTÁS, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és kormányfő (áldassék a neve) a haverjait, a vazallusait, különösképp kipróbált pártkatonáit nevezi ki a fontosabb állami intézmények élére. Aki ezt FÖLTÉTELEZI, annak e blog gazdájával (2345678899/2010 regisztrációs szám, nagyhenceg nicknév, a Központi Internet és Médiaellenőrzési Igazgatóság hivatalos beszállítója) gyűlik meg a baja.

Vegyünk egy másik példát:

GYALÁZATOS RÁGALOM az, amit korábban A GYURCSÁNYI GONOSZ SZEMKILÖVŐS ÉVEKBEN GONDOLTAM, ÍRTAM, TERJESZTETTEM arról, hogy Orbán Viktor nem magas. Azóta RÁJÖTTEM, KÜLÖNÖSKÉPP HOGY MEGTÉVESZTETT KISEBBSÉGI LETTEM, TÖRPEMINORITÁS MÁR MEGINT, hogy ez az állítás alkalmas volt arra, hogy a miniszterelnök úr személyét érintően (áldassék a neve) blogom olvasóit megtévesszem, SZÁNOM ÉS BÁNOM BŰNEIMET, SOHA NEM TESZEK MÁR ILYET, MERT MEGGYŐZŐDTEM MINDEN OLYAN ÁLLÍTÁS ELLENKEZŐJÉRŐL, MELYET ÉVEKIG VALLOTTAM, és eléggé elítélhető módon populizmusnak, despotizmusnak és idiotizmusnak állítottam be a Fidesz politizálását.

Téves az a feltételezés, hogy a Fidesz a matematikai egy egészet egyenlővé tette volna a kétharmaddal. Annyira nem tette egyenlővé, hogy Orbán Viktor (áldassék a neve, plusz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úré is) fogadta Balogh Andrást, az MSZP (oppardon mszp) államfőjelöltjét. Amiről azt is olvastam valahol (a blogok listáját a hatóságok kifejezett kérésére magánlevélben mellékelném), hogy kamu, szemfényvesztés, csak arra jó, hogy beleröhögjenek a zemberek pofájába. Ez természetesen MEGTÉVESZTŐ LEEGYSZERŰSÍTÉS, nincs benne az ÁLLAMRÓL VALÓ MAGASRENDŰ GONDOLKODÁS TÉNYE, melyről oly sokan - köztük én, az álneves blogger - megfeledkeznek.

Nem igaz az a beállítás, hogy Borókai Gábor feleségének a Közlönykiadó élére történt kinevezése kifejezett politikai-baráti szálak megléte miatt következhetett be. Erre MAGYARORSZÁG TALPRA ÁLLÍTÁSA MIATT volt elsősorban szükség.

A RÁGALOM HATÁRÁT SÚROLJA, amikor arról ejtünk szót, hogy ötvenegy államtitkára van az Orbán-kormánynak (áldassék). Azt sugallni, hogy ez sokkal több, mint az ORSZÁG LEZÜLLESZTÉSÉBEN ÉRDEKELT, MEGSZORÍTÓ, A FORINTSTABILITÁS ELÉRÉSÉT VÁLSÁGKEZELÉSNEK ÁLCÁZÓ, VALÓJÁBAN NÉPNYÚZÓ kormányok időszakában, elképesztő aljasságra vall. Ezúton határolódom el SAJÁT BLOGOMTÓL, melyben még a legutóbbi időkben is MEGENGEDTEM MAGAMNAK kritikai hangokat (ne áldassék a nevem egy percig se, száradjon ki a patron a nyomtatómból, a holló vájja ki a mozillámat minden reggel hétkor). E kritikai hangok arra a stratégiai töketlenségre vonatkoztak, amelyeket egy időben a Fidesznek tulajdonítottam. Természetesen elírásról volt csupán szó: az mszp a töketlen, SZERINTEM A FIDESZ ZSENI.

CÁFOLOM AZT IS, HOGY egyes kijelentések után (az Isten a Történelem ura, a választók forradalmat robbantottak ki a szavazófülkékben stb.) hangosan fölröhögtem volna; ez csak régebben volt szokásom, újabban MINDENT VÉRESEN KOMOLYAN VESZEK, KÜLÖNÖSEN HA AZ ÖTLET A FIDESZ-től származik.

Végül arról valamit, amit NEKEM TULAJDONÍTANAK mindazok, akik LÁTTÁK MEGTÉVESZTŐ MÓDON NÁLAM LEÍRVA, hogy a Fideszre nemhogy egy ország vezetését, de a kutyasétáltatást se bíznám. Sajnos, az efféle durvaságok mindennaposak a saját blogomban, s többnyire tőlem származnak az efféle válogatott sértések - MELYEK ROSSZ SZÍNBEN TÜNTETIK FÖL AZOKAT, AKIK PEDIG BIZONYÍTOTTÁK A VÁLASZTÁSOKON ELÉRT SZÁZ SZÁZALÉK+KÉTHARMADDAL, HOGY OXIGÉNPALACK NÉLKÜL IS FÖL TUDNAK MENNI A HIMALÁJÁRA, velem ellentétben MERNEK NAGYOK LENNI PÉDUL; akkor meg nyilvánvalóan alkalmasak A kutyasétáltatásra. Az pedig már csak egy ugrásra van az ország vezetésétől.

Miután megbizonyosodtam arról, hogy kevés önkontrollal rendelkezem, s szeretem kimondani azt, amit gondolok (RÉGI BEIDEGZŐDÉS, ROSSZ SZOKÁS), ezúton kezdeményezem Szalai Annamáriánál blogom (a hozzátartozó levelezéssel együtt történő) megszüntetését, sóval való behintését, földdel egyenlővé tételét...

*

Ui. "Az ambitió borzasztó valami. Ha nem tudjuk elnyomni, sem kielégíteni, őrülésre visz." (Gróf Széchenyi István)

A képeken a Kétfarkú Kutyapárt akciói láthatók - nh.

 

 

1
11 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A fotós azt a pillanatot kapta el, amikor Orbán Viktor miniszterelnök az első kormányülés után beállított egy hatalmas faajtót. Előzőleg bevitte a Parlamentbe kék színű szerszámos ládáját, melyben kalapácsot, vésőt, aprócska fémékeket tart, s volt nála kenőolajos szelence is (vagy egy darab szalonna, ami ugyanúgy megjárja, ha berozsdásodik a zsanér).

Leemelte az ajtót, s azt könnyed mozdulattal nekitámasztotta Szijjártó Péternek és a kép előterében látható Varga Mihálynak. "Ugye meg tudjátok tartani?" - kérdezte vidáman, s nekiállt a zsanérok kiékelésének. Az ajtó egy kicsit lógott, ezért alumínium alátéteket is elhelyezett a zsanérok némelyikén. De nem mindegyiken, mert akkor gond lett volna a visszatétellel.

Szép dolog, ha azt látjuk, hogy a kormányfő hivatali teendői mellett az ilyen apróságokra is ügyel. Tudjuk mindannyian, milyen kellemetlen tud lenni egy nyikorgó vagy szoruló ajtó. Más idők jönnek, most már teljesen biztosak lehetünk benne. Bekövetkezett a változás a kormányzati munka terén is. Eddig nem volt dolga a miniszterelnöknek, hogy az ajtókat beolajozza - valószínű ez is oka volt a gyönge kormányzati teljesítménynek.

A kép elkészítése a legérdekesebb. A fotót Orbán Viktor Facebook-oldalán találtam Az első miniszterelnöki munkanap címszó alatt (több más kép társaságában). Az van odaírva, hogy készítette: Orbán Viktor.

Ami rávilágít a miniszterelnök fotográfusi nagyságára, hiszen ezek szerint késleltetve exponált: először beállította a gépet, majd odaszaladt az ajtóhoz, hogy beállítsa azt.

Nagyon jó minőségű a kép, amelyet így önmagáról készített. Várom a folytatást. Azonnal csatlakozom a rajongói oldalhoz. Sajnálom, hogy eddig húzódoztam.

Gratulálok a kormányfőnek, a fotósnak és az alkalmi karbantartónak is.

2
9 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Időpont: 1990. június 4-e, a Trianoni békeszerződés hetvenedik évfordulója. Helyszín: A Magyar Köztársaság Országgyűlése, plenáris ülés. Forrás: a Magyar Parlament jegyzőkönyve.

Az ülést megnyitja Dr. Szabad György házelnök.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselõtársaim! Mindenekelõtt jelenlétellenõrzést tartunk. Kérem képviselõtársaimat, nyomják meg az "igen" gombot (308). A tábla 308 jelenlevõ képviselõt mutat. A bejelentetten távollevõ képviselõ száma 13. ÁIlamtitkáraink közül többen feltartották kezüket. Kérem, ismételjék meg (6). Azokról az államtitkárokról van szó, akiknek jelenlegi ülõhelyén a képviselõi gomb megnyomására nincs lehetõségük. Ezek szerint a jelenlevõk száma 314-re módosul. Köszönöm. Tisztelt Képviselõtársaim? Több oldalról fordultak hozzám képviselõtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselõtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselõi kivonulnak.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyûlés! Engedjék meg, hogy ismertessem a mai és a holnapi ülésnap várható programját!

*

Bauer Tamás a húsz évvel ezelőtti kivonulásról: "Kövér László ingerülten utasította el a koronás címerhez ragaszkodók érveit, Orbán Viktor pedig még közel két évvel később is avíttnak nevezte az MDF történelemszemléletét, amelyből a trianoni megemlékezés is következett."(Népszava, 2010. május 22.)

*

Kövér László (Fidesz) 2010. május 21-én ugyanabban a Parlamentben ugyanarról a kérdésről, amely miatt 20 évvel ezelőtt kivonult (a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat benyújtása előtt).

"A magyar nemzet tragédiái között a trianoni történelmünk legmeghatározóbb, legmesszebb mutató és legösszetettebb következményekkel járó eseménye. Nem folytatható, hogy nem nézünk szembe a kérdéssel...Ez a javaslat különleges az emléktörvények sorában, mert a 90 évvel ezelőtt történtek nem tudtak történelemmé sűrűsödni, nem váltak kitörölhetetlen részévé a múltnak, vitathatatlan elemévé a jelennek, és eligazító erejű tanulságává a jövőnek, hanem feldolgozhatatlan kollektív traumaként nehezednek a magyarság és a szomszéd népek közgondolkodására. "

*

Részlet az Akik téged teljesen hülyének néznek című ciklusból

"Eperjes Károly szerint a magyar nép három Trianont élt át, amikor elválasztották a kenyér héját a belétől, noha a héjában van a vitamin. Egyfelől, amikor elveszítettük az ország kétharmadát, majd szellemi Trianon pusztított 1994-ben, amikor a többség Isten nélküli civilizációt szavazott meg. 1994-ben a balliberális kormány bebetonozta az egészségügyet, a tanügyet, a médiát, a társadalom alappilléreit.  Harmadrészt 2004. december ötödikén, amikor a többség nemmel szavazott, a határon túli magyarok ügyében." (Talabér Márta Fidesz-képviselő honlapja)

*

Ajándékba küldött dal Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak 2010. május 25-én.


0
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Első feladat

Tanulmányozza az alábbi vers szövegét, és aláhúzással jelölje az anglicizmusokat!

Ah, what a stone! Henmother, anoint
The living room in here?
Ah, but good God, gives good,
Upstairs to anoint a job!

You running around up and down,
Even the trunk is also rises,
Remember, cluck,
And do not beat up the room.

"No beat, no beat!
Like the pigeons are fed,
A selection of hemp,
The king did not live better.

So, henmother, back
Well anoint his estimate,
Try, try, but not
Eggs pinched my mother. -

Morzsa my dog, prick up your ears,
Let me talk with me now,
An old maid or a house,
All people served,

You will still be good, Morzsa,
Do not get fancy in the chicken,
Live in friendship with the hens' ...
My mother is a single thing.

Második feladat

Kérjük, fordítsa le először az 5. században használt kelta szóalakok használatával, majd frízül, végül normann óangolra a következő közkeletű mondatot:

Szíveskedjen nekem megmondani, drága hölgyem/uram, de kérem, hogy lassan és tagoltan beszéljen, s közben ne felejtse el nekem megmutogatni a térképen az utcákat; ha a Nyugati pályaudvarról el szeretnék jutni Rákospalotára kerékpárral, onnan pedig vissza tömegközlekedéssel, először a 4-es vagy a 6-os villamosra kell-e szállnom?

Harmadik feladat

Kérjük, figyelje meg jól az alábbi könnyen érthető párbeszédeket, készítsen belőle korszerű műfordítást. A feladat megoldásakor ne felejtse el föltüntetni, hogy lemond a fordítással kapcsolatos szerzői jogairól!

Negyedik feladat

Kérjük, válaszoljon hamisítatlan dél-walesi tájszólásban arra a kérdésre, hogy Önt hányszor kaszálták már el a Rigó utcában azért, hogy újra és újra elmehessen a pénztárba befizetni a vizsgadíjat?

Ötödik feladat

Egyszerű irodai jelenetet lát, bármikor használható hétköznapi kifejezésekkel. Próbálja meg visszaadni angolul a jelenet lényegét! Ügyeljen a választékos kifejezések használatára. Képzelje magát a Kensington Parkba, miközben fordít!

Május 3: Azért Petőfi Sándor az úr! (magyarérettségi)

Május 4: A nevezetes polinom (matekérettségi)

Május 5: A nyolcadik magyar vezér (történelem érettségi)

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Esszékérdés: Ismertesse a magyar honfoglalás történelmi sorsfordító időszakát! Elemzésében térjen ki a vérszerződés körüli eseményekre, említsen forrásokat is.

Álmos, Előd, Ond, Kond (mások szerint Kohn), Tas, Huba, Töhötöm! Van-e ebben a hazában, ki a szent neveket nem ismeri? Országunk bölcs vezérei! A magyar Törzsszövetség turulos-indás-tarsolylemezes, hátrafelé nyilazó nemzetségeinek vérrel áztatott nemzedéke. A hős Árpád népe, hej!

Sietek leszögezni, hogy a magyarok már nem szamojédek vagy cseremiszek - pláne nem udmurtok vagy cserkeszek - voltak, amikor Etelközbe (azaz: Szkítiába) érkeztek. Bíborbanszületett Konstantin eléggé bumfordi módon türköknek nevezte őket, de tudnunk kell, hogy az autonómiatörekvések már akkor oly fejlettek voltak, hogy minden törzsnek külön - magyar! - fejedelme volt.

Konstantin nyolc törzsről beszél, de Anonymus (akit egyesek Kis Bélának, más források Alsó és Felsőtétényi Kovács Atanáznak, egy türk rovásoszlop feliratának készítői pedig 'capanyanyi monyok'-nak hívtak) már csak hetet számlál. Ebben van az Árpád-tata Álmos, a Szaboucs-papa Eloud, Ete apja Ond, a Lél-ős Tas, no és Horka apja Tühtüm.

A legellentmondásosabb vezér Kohn, akit Kond-ként is emlegetnek (innen származik a 'kondás' szavunk, melynek jelentése: Kond vezér ásni tanítja a nomádokat. Említik "búvár" Kund-ként is - ez azonban a kilencedik században csúfnév volt. Azt jelentette: 'hal után kajtató'. A régi finnugor rokonságra utaltak vele, ami nagy sértés volt korabeli kabar és kazár értelmiségi körökben.

Hová tűnt a nyolcadik magyar vezér? - kérdem én. Kurszán (melynek jelentése: bolha van a gatya 'korcán') naplójában, mely a Kaplonyok világáról tudósít, ez olvasható: 'Van a mezoe, szeles hatar, mind mienk lesz(en), ha most edenybe csepegteted vered, csak a Gyal Og, essen rohadas a pofajara, nem csurgat, ajol el felette utoernec' (azaz ütőérnek).

Ez fölöttébb érdekes. Szentgalleni Zodmund - akiről igen keveset beszél a történetírás - személyesen ott volt a vérszerződésnél. Musculus sternocleidomas stoideus című emlékiratában - szentgalleni deák dialektusban - számol be egy érdekes eseményről. Eszerint 'Tuhtum und Lel Fatterus' (azaz Tas) iszonyúan összevesztek, miközben vérüket csöpögtették. Tuhtum nehezményezte, hogy ő több vért adott, mint Ond és Kohn együttvéve. Tas ezen 'harsanyan hahotazott vala, s karomkodasocat eregete'. Erre egyébként Kézai is fölhívja a figyelmet, aki célzást tesz arra, hogy 'az magyari uroc ösintebbec valanac, mint az marha bikajanac csoke'.

Zodmund is megemlíti a nyolcadik magyar vezért, akit társai - lévén, hogy kockán elnyerték tőle a gepidák a lovát, ezért meztéláb járt - Gyalognak neveztek. A források jelzik sámánja, 'az santa kutia', Tipeg nevét is. Ezek ketten azt állították, övék Pomeránia és a 'longobardusok folde', de a vérszerződés előtti pillanatokban kiderült, hogy ez nem volt igaz (Zodmundnál ez áll: 'kamuzanac vala fertelmesen, osi szokas szerent, ki nem kamuz, halalnac halalaol holsz').

A források fölfejtése után, mint az történelemtanárom  kicsiny családfa-füzetében olvasható (Jenősi Keszi Kér Benő: Én és az Árpád-ház, Tarsolylemez Kiadó, Cselőtepuszta, 2010. április, 23. old.) Gyalog vezért kiközösítették a vérszerződésből, mert nem bírta a vért, és amikor 'megmetszec vala, hanyasok es szedulesec kozepe osszefosta magat vala, majd elajulasa alatt a vezercsapat megkote a szerzodest'.

Gyalog tehát mai kifejezéssel élve lemaradt a vérszerződésről. Tas, Huba és Tuhtum úgy döntöttek, megtiltják az udvarnépnek, hogy erről bárki is beszéljen, mondván, hogy rossz fényt vetne az 'Arpadusok hazoara'.

Huba Bölcs Leó bizánci császár szerint így kommentálta a kínos esetet: 'ganaj Gyalogos a goreny samanjaual nem jo piar lenni nekunk, mogi eri nepnec, kussolni rendele ezert a fovezer: ki pofazna uala, tokenec zacskanája letepetic uala, slusz'. Leó Elmélkedések című művének korszakos megállapítását mind Anonymus, mind Kézai tudatosan kihagyta, s így tettek később a történelemhamisító korok is. Sajnálatos módon lehazudták a nyolcadik magyar vezért, de ez már egy másik történelmi érettségi dolgozat tárgya.

Tudom, ritkán fordul elő az, hogy egy diák eddig publikálatlan történelmi elmélettel áll elő érettségi dolgozatában. Hogy ezt teszem, annak az az oka, hogy véremben ősi vér csordogál. Nagyapám Gyalog vezér egyenesági leszármazottja. Én viszem tovább a vérvonalat. Letagadtak bennünket a saját hazánkban!

*

Megjegyzés: A dolgozatomban szereplő adatok nagyapám kizárólagos tulajdonát képezik, azok másolása, DVD-n vagy más elektronikus adathordozón való sokszorosítása törvénybe ütközik. Kérem a tisztelt érettségi bizottság nagy tekintélyű történész tagjait, vegyék ezt figyelembe!

Május 3: magyarérettségi,

Május 4: matekérettségi itt

Május 6: angolérettségi

2
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Matematika érettségi feladatsor (2010)

Első feladat Egy párt 6 egyformán gyönge képességű funkcionáriusa 12 nap alatt tudna Nokia-dobozokban kimenteni magánszámlákra annyi pénzt, amennyi bőségesen elegendő volna egy kisvárosi labdarúgócsapat ötven éven át tartó finanszírozására akár Christiano Ronaldo leigazolásával is. Mennyi pénzt lehetne ellopni a Gauss-Jordan elimináció alkalmazásával?

Válaszlehetőségek:

1. Annyit, amennyit az ember nem szégyell.

2. Kereken 64 millió forintot, a Hunvald-állandó megléte esetén ennek éppen sokszorosát is.

3. A BKV-gráf erre a feladatra tökéletesen megfelel. A Hagyó-féle párizsiszeletelési mutató alkalmazásával - amennyiben 0-nak tekintjük a vezérigazgatót - az X = a/k modul meglétét föltételezve (melyben az 'a' állandó tolvajlási hajlandóságot, a 'k' kimeríthetetlen lehetőséget takar) a kilopott pénz ugyanannyi, mint amennyi ideális esetben a vállalat nyeresége lenne.

Második feladat
Hány Szijjártó Péter jönne ki egy Orbán Viktorból? Írjon föl erre egyenletet, s azt vezesse is le.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Harmadik feladat Kövér Lászlónak leghosszabb hajaszála 9,6 centiméter hosszú, a legrövidebb bajuszsörtéje 1, 7 cm. Állapítsa meg matematikai-logikai eljárás alkalmazásával, mi történne - 52 százalékos nagyarányú választási-győzelmi arányt alapul véve -, ha a Fidesz-KDNP kötelezővé tenné az átlagos hosszúságú bajusz- és hajviseletet Magyarországon?

Megoldások:

a., Kövér bajszát nevezetes polinomnak kell tekintenünk.

b., Ha a halmaz valamennyi tagja egyforma hajat növeszt, s ugyanolyan hosszú a bajsza is, könnyű a dolgunk.

c., Ha viszont más és más a haj-, illetve a bajusz hossza a populáción belül, alkalmaznunk kell a Taylor-Benedikt-féle coffee icienst (c=0).Vagy a Hentzeg-varienst, amelyet becslésre használunk. Ez egyenlőtlen csoportok belüli elemszámok esetében is jól használható.

Negyedik (mentő) feladat - csak a felsőoktatási intézményekbe jelentkező diákok töltsék ki!

Ha ismerjük George Smith-t, aki gyors egymásutánban megevett a londoni Paddington pályaudvar büféjében 2/3 X számú búrkiflit, hozzá félgallonos tejespohárból harmincéves, Skóciában és Walesben aranyéremmel kitüntetett whisky-t ivott, közben pedig unalmában megszámolta, átlagban hány szóból áll egy-egy korabeli Ben Johnson-tragédia, és ismerjük Ruth Benamy Clerence kisasszonyt is, aki pedig az ötórai teára délelőtt 11 óra 23 perckor kezdett fölkészülni, mégpedig úgy, hogy óránként 6,5 pudnyi Madeleine nevű sós tereferesüteményt adott el, közben megírt három beadványt az Angol Tengerészeti Minisztérium Mélytengeri Osztályának Különleges Ügyosztályára Sir Dangerous Thomas királyi ellentengernagy rehabilitálásának ügyében, nos, akkor mint mondhatunk arra, akit senki sem ismert az angol kisváros életében, és még senki soha nem látta azelőtt?

Megoldás: az érkező idegen: Mr. XY volt.

- a magyarérettségit itt olvashatod

történelem érettségi

angolérettségi

1
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkefelhő

@hm belfold @hm bulvar @hm gazdasag @hm kult 1990 1evespuci 7hencegizé addiga adrenalin affektálni agyarság alkotmánybíróság államcsőd almakompót álságtanácskozás alulírott álvita andai parod angol arcizom áristom ármány áskálódás Asszem babett parody bakfitty balfék bebeton Bebeton fül becserkészés befényeli Békés bepánikol beszéd bibézés bimbaja blogolunk bokeszom bomlás virág bonyolult bosszú böfögőzik brumm brummantás brutali buék buenos aires Bufókacsel bukott táncverseny bulvárszemüveg bunda cápanipp cappogtat cervantes charleroi cigány ciki cirózza csakide csapó csimbók csók futball könny csókkalillet csúcsfotók csúcsmedve csumega csürdöng degenere demége deminem derogál diadal diktatúra django dolgozat dorongoljunk döglégy drááága vezíííírem Duna gereblyézés elcsobolyózott eléga elelel elézet éljena ellenség elmenta elnyomás elővigyázat elüta emeszpék énhülye epercefre érettségi erőszak esterházy FaMari feszkó fidesz fidesz henger figyusz final findzsa fletiánus fővezérbejegyzés frantisek hókonnya fsp parod fulim fullajtárok futtatás fülelőzik fülkeforradalom fűretlen gáláns gamó gannyi gazdaság gégefő gémber gigi parod gömbösgyula gőzkoki grappelli gumicsizmás balett Gyalog vezér gyógynipp hablaty hableány halnipp hanemakkor hanemosztan hanemosztán hangulat hantaló harca szalamandrákkal hatalom hátnaja hazudérozó hazudozódik hegyibeszéd hehegve hejesírás henceg hentzegés hévértékelés hidegsegec himalája híradó hiszenpersze hmmmm parody honfoglalás horthyrendszer húsköpő huxley hümmögőkórus hűségbazsaj idiot így blogol tutyika ígynézünk miki illegali imf intruder paródia irodalom tétel irracionalitás iszonyat Itala ítélőszékem izomagyu jácintszimat jambálás jégeralsó jegesmedansz jégmedve jubilejna kafákon kaffer kajla kalimparódia kályhaezüst karvalytőke kavarászik keblema kerámiacápa kerativitás keresőzés kétharmad kililul King kipipálva kipróba kolbász kolbiba konfliktusok koperta korlátoltság kormány kőagy kőbanya kölyökkor könnycsap köpőcsésze körmöspacal köszöntő kredenc krisztin Krisztinke kukoricadaráló kurjongázta lalyking Lally légy légycomb legyesember légypörkölt légyszárny lehallgatógép lelépőzött levél libidóblokk mábocs magukfajták mahinác málenkij robot mállasztás máspor maszkínók matek média medvekaland medvevalag megbux megölte miazoka midolgoma mitisére mivahh mórikálja mosmilesz muzsika nagyülés namámeg nata paródia nehara némberina nemzeti smúz nemzetidzsúz nép népszaby népszavazás nippa nolblog nolblog parodies nomia nostalgy nyugdíjas nyuka óbégázva offsorebanya omnibusz órákóta orbán órjáskajla orwell ószólemijó ölelőzve önkény őstörténet P60 előzetes P68 P79 pacal pacalos csendélet pacikánk paródia pátosz pattogózás peaceandlove peckes perdinesz pervizer pihacsak pitymall pléglória plélány politika pörcögtetve propaganda puc74 puci puci epilógus Puci összes puci37 puci38 puci39 Puci40 puci44 pucidiadal pucipoci puciradio2 Pufózsoké puncifölség pupákok puttyangó radio puci Rákosi répás saccperkábé sajtó sandíroz saszem sellőlány sherparodia sőtmitöbb stelázsi stíröl stupid suhogtatás szabóervin szájkosártörvény szájzárkulcs szal szárnyatöve szembogárvillanás szidollal szimatom sziszegőzik sziulett szógyártó szómásító szöszmösz Sztalin gyertya sztereocápa szuszogásznak tanúsítvány tárgyaláscsőd tatahaza teccett teflonbeszélgetés tehenek tengószakíró tigrincsdög titoknapló tolare tompaszöglet totempacsker történelem transzolás trianon trükk tulipántbibe tupérozza tutyika parod újév ÜBSZ ünnep vagyoka valaga választás vaneza varázslat vártán végtelen vélemény versike vérszerződés vicc vívand voks10 zagyi zakvár zakvárjum zalázat zannyakínnya zemeszpék zillegetés zillem zirattár zistenatta zorrán Zorró zorrom zümmöl zütő zseni